Tavaly ilyenkor nagyon szomorú voltam. A nővéremmel kettesben próbáltuk koppintani anyukánk gyönyörű húsvéti hidegtálját és közben magunk köré képzeltük az otthoni környezetet, a család többi tagját. Meg kell mondjam, keserédes volt. Na, nem a hidegtál - az azért jól sikerült.
Idén pedig óóóóriásit fordult velem a világ. 🌏 Mindenből mást választottam.
Idén más az ország, a kis családom, az állapotom, a lakhelyem, a céljaim... Folytassam még? Azt hiszem, ez is bőven elég.
Sosem gondoltam volna, hogy abból a tavalyi mély gödörből, amibe talán mindannyian beleestünk, ilyen csúcsokra érek el egy év alatt. Folyamatos a változás, ezt pedig most már a saját bőrömön, de inkább a testemben is érzem. 😇
Most pedig már itt a tavasz, a megújulás, a valami új kezdete. Számomra ez az időszak egy új lakást hozott és még húsvétkor is magához hívott, hogy takarítsam, csinosítsuk egy kicsit. Ki tudja, jövőre mi lesz még? 🙂
Lehet, hogy kicsit feje tetején a világ, de én jól érzem magam így is benne! 💖
Nektek mit hozott az idei tavasz, hogy telik a húsvét? Mennyiben más, mint tavaly? Meséljetek!
Ezt pedig csak úgy itt hagyom nektek: Megengednéd végre magadnak, hogy rendhagyó életet élj, és mindig valami mást, valami szokatlant válassz? Mi kéne, hogy magad mögött hagyd a szokást és a rutint? Hogyan lehetne ez még ennél is jobb és nagyszerűbb? Pp
Megjegyzések
Megjegyzés küldése