Bemutatkozás

  
Sziasztok! :) 

Üdv a Creatura blogján!
Először is szeretném elmondani, miért jött létre ez az oldal: ugyan sosem gondoltam volna, de az évek alatt összegyűjtött tapasztalataim az egészséges életmód és az egészségmegőrzés tengerére vezettek. Fiatalként nem ez az első álmunk általában. Először csak az érdekelt, hogy magamat hozzam rendbe, elérjem a kitűzött célomat, egészséges legyek. Aztán rájöttem, hogy erre egész életemben gyúrhatok - ami nem feltétlenül rossz. Mindeközben találkoztam olyan emberekkel, akik szintén ezen a nagy tengeren hajóztak vagy éppen csak a nyílt vízre szerettek volna kievezni. Rengeteget tanultam és tanulok az emberi szervezet működéséről, az úgynevezett egészségről, és ezzel a folyamatosan bővülő tudásommal egyre több embernek tudok segíteni. Ez pedig remek érzés és csupa szívvel segítek azokon, akik választanak.
Pár szó magamról: imádom a földrajzot és az egészséget. Ez utóbbiról már írtam. A földrajz gyerekkorom óta nagy kedvencem. Talán ennek köszönhetően kezdtem el egykor fotózni, majd mindenféle kreatív dolgot kipróbálni. (Az összefüggések valahol mélyen vannak.) Jelenleg (2020-ban) Budapesten vagyok harmadéves hallgató az ELTE-n, mindemellett más iskolák és intézmények kurzusait is látogatom. Az életem nem unalmas, azt hiszem. :)

Ahhoz, hogy jobban megismerhess, készítettem Neked egy videót, ahol kicsit bővebben beszélek arról, mivel is foglalkozom, hogyan kezdődött el ez az egész. Köszönöm, ha megnézed! :)

Zsuzsi

          

Megjegyzések